A szalkszentmártoni kajakozó lány a csúcsra tör

A szalkszentmártoni kajakozó lány a csúcsra tör

Decsi Dorina érettségi előtt álló diákként, a Szalkszentmártonból indulva már letette a névjegyét a hazai kajakkenus közösségben, hiszen egymás után ér el kimagasló eredményeket.
Dorina életében a sport mindig fontos szerepet töltött be. Általános Iskolás korától nyolc éven keresztül a Fabó Éva Sportuszodában edzett. Legsikeresebb úszásneme a mellúszás volt 50-100 és 200 méteren. Dorina újabb területen szerette volna kipróbálni magát, így testvére Decsi Márk hatására kajakozni kezdett a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályában. Az első edzője Molnár Gergely volt, majd az olimpiai bajnok Vajda Attila, később Horváth Attila készítették fel a versenyekre. 2019 nyara, kemény munkával telt, két edzőtábor és a heti 12 óra edzés Dorina számára meghozta a várt eredményeket. A párosban a nagykanizsai Kálovics Adéllal szállt kajakba. A versenyekre Sári Nándor nagykanizsai edző készítette fel őket. A nyári versenyek éremhullással zárultak.
Augusztus 27-30 között, Szolnok adott helyet a kajak-kenusok Ifjúsági és Serdülő Magyar Bajnokságának, ahol Dorina társával K-2 500 métert megnyerte, az 1000 méteren ezüstöt szereztek. Egyéniben K-1 200 méteren a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Szeptember 18-20 között Szegeden rendezték a kajak-kenus Olimpiai Reménységek Versenyét, amelyről fantasztikus eredményekkel tértek haza a lányok. A K-2 1000 méteres versenyt megnyerték, 500 méteren ezüstérmesek lettek, K-1 200 méteren ismét harmadik lett.
A sikeres versenyek nagy változásokat hoztak. Dorina 2020. október 1-től a nagykanizsai Plastex Kanizsa Kajak-kenu Klub versenyzőjeként kajakozik. A Dunaújvárosi SzC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma utolsó éves tanulójaként fog érettségi vizsgát tenni. A tanulást az edzésekkel, mint magántanuló tudja a legeredményesebben összehangolni.Mészáros Szilvia

Kategória: Kajak-kenu