Közel 200 igazolt labdarúgó a szakosztályban

Közel 200 igazolt labdarúgó a szakosztályban


Kerekegyházán hagyományosan kiemelkedő jelentőséggel bír a labdarúgás, mely területen a vírushelyzet okozta nehézségek ellenére az elmúlt évben is jelentős eredmények, fejlesztések történtek.
A szakosztály keretében közel 200 igazolt labdarúgó űzi versenyszerűen, szervezett keretek között a sportágat, mellyel jelentős mértékben hozzájárul a kerekegyházi fiatalok és felnőttek egészséges életmódjához, egészségének megőrzéséhez.
Az egyesület fő célja évek óta az utánpótlás nevelése, amelyre építi versenyeztetési koncepcióját is. A folyamatos utánpótlás toborzás, és létszámbővítés eredményeként egyre több gyermek sportol rendszeresen az egyesület kötelékében. A szakmai munkának köszönhetően egyre több fiatal fejlődik és zárkózik fel a legjobbakhoz az adott korcsoportban. Ezenkívül az egyre magasabb korosztályokba és a felnőtt labdarúgás felé áramoltatott játékosok létszáma mutatja igazán a szakmai munka eredményességét.
A jelenleg is zajló 2021/2022 évi szezonban az egyesület nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás csapatok versenyeztetése mellett, a felnőtt férfi csapatoknál a minél nagyobb számú saját nevelésű játékosok szerepeltetésére. A Megyei I. osztály küzdelmeitől visszalépve, a Megyei II. és a Megyei III. osztályban indultak a csapatok. A keretet elsősorban saját nevelésű utánpótlás alkotja.
Az őszi szezon igazolja, hogy helyesen döntött az egyesület, hiszen a Megye II-es csapat az 1. helyen, míg a Megye III-as csapat, a középmezőnyben várhatja a tavaszi folytatást. Az U19 korosztály a Megyei U19 bajnokságba nevezte az egyesület, ezzel is segítve a játékosok tanulmányi előmenetelét, és munkahelyi helytállását.
A téli időszakban idén először 3 korosztályban (U15 fiú, U17 fiú valamint U20 fiú) is szerepelnek a csapatok a Megyei Futsal Bajnokságban.
A sportpályán a 2020–21 évben is újabb jelentős fejlesztéseket valósítottak meg. A sportlétesítmény, a center pálya mellett egy 204 fő befogadására alkalmas korszerű, fedett lelátóval gazdagodott. A létesítmény teljes területén térköves járdarendszer került kiépítésre, továbbá a 2. füves pálya körül egy teljesen új, védőháló rendszer is kialakításra került. A régi lelátó is felújításra került. Az ÚJPEST FC jóvoltából a SZUSZA FERENC Stadion lebontott székeiből az egyesület közel 300 széket kapott, melyekkel a régi deszka ülőfelületeket váltottuk ki. Sikerült beszereznie a klubnak egy új Renault Traffic típusú 9 személyes kisbuszt is, melyet kizárólag az egyesület érdekében, és elsősorban csapatok szállítására lehet használni.
A jelenlegi edzői stáb: U7 Szabó Rebeka, U9 Vadászi Zoltán, U11 Árvai Tamás, U13 és U14 Király Viktor, U15 Lány Kancsár Evelin, U16 Kovács Roland, U19 és Megye III. férfi Polgár Zoltán, Megye II férfi Gazdag Attila, Megye I női Kunsági Antal, Kapus edző Trepák Attila, Masszőr László Krisztián.
A mintegy 200 igazolt labdarúgó az egyesület tagja. Az edzők és az egyesület munkatársai komoly, lelkiismeretes munkát végeznek. Az egyesület hálás mindenkinek az áldozatos munkájáért, támogatásáért, segítségért, szurkolásáért.

Kategória: Labdarúgás
Cimkék: Kerekegyháza