Kategória: Labdarúgás

Labdarúgás

Pandur László Szabadszállás Város Sportjáért elismerésben részesült

2020. augusztus 20-án kapta meg Pandur László a Szabadszállás Város Sportjáért elismerést. Munkája mellett szorosan a sport és a labdarúgás határozza meg az életét. Előbb a Szabadszállási Honvéd Radnóti SE serdülő majd ifjúsági Megyei I. osztályú labdarúgója, később a Szabadszállási KSK felnőtt labdarúgója volt. Sporttevékenysége során volt a Honvéd Radnóti SE elnökségi tagja, jelenleg a […]

Labdarúgás

Dr. Vercz Tamás: Hittel és szerelemmel lehet ezt csinálni

Dr. Vercz Tamás Soltvadkerten született, Kecskeméten járt a Református Gimnáziumban, majd a Szegedi Tudományegyetemen először bölcsész, majd jogi diplomát is szerzett. Az élet úgy alakította sorsát, hogy visszatért Kecskemétre, majd újraindította a városban korábban megszűnt futsalt és ma már a Nemzeti Bajnokság első osztályában játszik a csapata. Egy valódi, önzetlen sportmecénás, aki szerint csak hittel […]

Labdarúgás

Baráti társaság alapított focicsapatot

A 80-as évek közepén, az akkori páncélos és gépjárműtechnikai kiképző központ alakulatánál egy 8-10 főből álló mondhatni baráti társaság alakult ki, ahol közös volt a sport szeretete, a labda iránti megbecsülés és a társaság iránti tisztelet. Természetesen a közös programok meghatározó részei voltak a hétközi „tiszti testnevelések” és a hétvégi, spontán szerveződő találkozások, ahol mindig […]

Labdarúgás

Ladánybenén hat éve indult a megyei bajnokságban a focicsapat

2014 évben, több éves szünet után újraindult Ladánybenén a nagypályás labdarúgás. Mostani formáját 2015-ben sikerült kialakítani, melyben nagy segítséget nyújtott Ladánybene Község Önkormányzata. Az önkormányzat segítségével új vezetőség állt fel, mely elsősorban a nagypályás labdarúgást helyezte előtérbe, leginkább helyi labdarúgók közreműködésével. Mindig is fontosnak tartottuk, hogy a csapatban nagy számmal legyenek ladánybeneiek, ladánybenei fiatalok, akiket […]

Hírek, aktualitások, Labdarúgás

Szalkszentmártonon is megalakult a sportegyesület

Szalkszentmártonon 2016 nyarán valami elkezdődött, amikor 17 tenni vágyó ember megalakította a Szentmárton Sportegyesületet. Egytől egyig mind nyitott szívű, sportot, közösséget kedvelő ember, akik a mai napig is együtt dolgoznak az egyesületükért. A feladat nem volt egyszerű. Fel kellett építeni egy egyesületet, egy csapatot és a kiszolgáló létesítményeket is, no és persze ezzel egy időben […]

Labdarúgás

Egyre több gyermek sportol Kerekegyházán

A Kerekegyházi Sportegyesület Labdarúgó Szakosztályának életében a 2019. év is a munkáról az annak eredményeként elért szép sikerekről szólt. Jelenleg közel 280 igazolt labdarúgóval dolgoznak korosztályaink. Nagyon szép eredményeket értek el csapataink, és több bajnoki címet is sikerült elhódítania egyesületünknek. A folyamatosan fejlődő infrastruktúránknak és szakmai munkánknak köszönhetően Kerekegyházáról és a környező településekről is egyre […]

Labdarúgás

Átadták a Lázár Bence Sportcentrum műfüves kispályáját Lajosmizsén

November 9-én, szombaton ünnepélyes keretek között átadták a Lázár Bence Lajosmizsei Labdarúgó Sportcentrum új műfüves kispályáját Lajosmizsén. Az ünnepségen részt vett Losonczy László, az MLSZ Bács-Kiskun megyei igazgatója, dr. Salacz László, a térség országgyűlési képviselője, Basky András, a város polgármestere, Kisjuhász Sándor, a Lajosmizsei VLC elnöke, Faragó Gyula szakmai igazgató, valamint Árva Zsolt, a felnőtt […]

Labdarúgás

Másodszor játszott Szabadszálláson a Fradi öregfiúk

Augusztus 17-én játszotta második barátságos mérkőzését a Szabadszállási SE és a Ferencváros öregfiúk-válogatottja Szabadszálláson. A Kisvárosunkért Egyesület meghívására érkezett FTC csapatában korábbi válogatott, kupagyőztes, bajnok, gólkirály játékosokkal találkozhattak a szabadszállási rajongók, mint Fischer Pál, Lisztes Krisztián vagy Dzurják József. Meglepetésként elkísérte a vendégek csapatát dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere. A házigazda Szabadszállási SE öregfiúkcsapatának játékosai […]

Hírek, aktualitások, Labdarúgás

Megvédte a címét a Magyar Parlamenti futballválogatott

A Visegrádi 4-ek kormányfőinek találkozójával egy időben, júniusban, a szlovákiai Poprádon rendezték meg a négy ország parlamenti futballválogatottjainak a tornáját. A döntőbe jutásért a magyar csapat a lengyelekkel mérkőzött és hatalmas csatában, 11-es rúgásokkal sikerült győzni. A baráti hangulat csak a meccs előtt és után volt jellemző, a mérkőzés szikrázóan kemény volt. A döntőben Csehországot […]

Kérjük ajánlja fel adója 1%-át egyesületünknek!

Az oldalt készítette és üzemelteti: Euro Bioinvest Kft.